Bosznia és Hercegovina 2. Szarajevó vidám arca

Az előző, depresszívebb bejegyzés után szeretnék rávilágítani, hogy bár valószínűleg mindenki ezekre a dolgokra asszociál a várossal kapcsolatban, Szarajevó nem csak a háborúval és a merénylettel egyenlő. 

A szerencsés landolás és reptéri busz után elfoglaltunk a szállásunkat. Egy Amir nevű, baromi magas és kicsit törökös beütésű férfi fogadott minket, azaz a szállásadónk. Már itt éreztem, hogy ez nem az az Európa amit megszoktam. Épphogy lepakoltuk a cuccainkat, odamentem az ablakhoz, hogy szemügyre vegyem a kilátásunkat és egyszer csak hangos ének ütötte meg a fülem. A város mecseteiben egyszerre szólalt meg az imára hívó férfiének, amelyet eddig még csak videón láttam és hihetetlen élmény volt. Csak álltam tátott szájjal és azt hittem hirtelen, hogy minimum Isztambulban vagyok. Természetesen tudtam, hogy Bosznia lakói nagyrészt muzulmánok, sőt tudtommal nagyon békésen megfér itt egymással minden vallás, az útra készülve láttam, hogy sok mecset van a városban, de mivel még korábban nem jártam iszlám országban, ezért ez kicsit kultúrsokként ért. Meg hát itthon ez baromi kényes téma. De az tény, hogy Bosznia tényleg kelet és nyugat találkozása, tőlünk nem messze. Nem fogok politikai és vallási kérdésekbe belemenni, legyen elég annyi, hogy egy másodpercig sem éreztem, hogy nem vagyok biztonságban, míg ez Budapestről sokszor nem mondható el – ezzel mindent elmondtam. 

Plusz érdekesség, hogy ramadán idején voltunk itt pont, de mivel nem csak muszlimok vannak az országban, ez nem volt hatással pl. az éttermek nyitva tartására (tudtommal máshol nem ez a helyzet). A kedvencem a körülbelül este fél 9-kor, napnyugtakor megszólaló imára hívás volt, ami előtt eldurrantottak egy tűzijátékot is, gondolom annak örömére, hogy letelt a böjt.

A sokarcú Szarajevó

A Baščaršija az óváros főtere úgymond, tele zegzugos sikátoros bazárosokkal és éttermekkel. Itt aztán jó sok pénzt el lehet költeni, ha valaki szeret vásárolgatni és szuveníreket gyűjteni (én nem, de nagyon feelinges). Itt található a Sebilj szökőkút és egyébként galambok terének is nevezik, mivel rengeteg itt a galamb, hála a helyieknek akik folyamatosan etetik őket. Sok a kajálda, kávézó, vízipipa-bár. Többször is ettünk-ittunk itt, illetve itt található a Gazi Husrev-beg mecset, aminek az udvarába be-bekukucskáltunk, hogyan imádkoznak. 

Gyalog jól bejárható a város, mi nem használtunk a reptéri buszon kívül más közlekedési eszközt. Itt aztán tökéletesen működik az általam leginkább kedvelt városnézési taktika: csak úgy elindulunk gyalog és felfedezünk. Így kötöttünk ki egy ortodox templomnál, amelynek a tövében komoly sakkjátszma folyt: 

A városban láttunk egyébként katolikus templomot is, a Jézus Szíve Katedrálist II. János Pál pápa szobrával. Sőt, be is mentünk, csak nem volt szabad fotózni – én pedig tisztelem a szabályokat, nem akarok olyan turista lenni, aki csak rombol és idegesíti a helyi szokásokat.

Majd mikor hátat fordítottam a templomnak, ez a látvány fogadott és asszem ez a kép tökéletesen megmutatja, mit imádtam legjobban Szarajevóban: bárhova néztél, a háttérben hegyek és zöld erdők. 

Szerencsére második nap az időjárás elég kegyes volt hozzánk, így fel tudtunk ülni az általam folyton “libegőnek” titulált felvonóra, amelyet nem olyan régen adtak át. A kilátás csodálatos volt, a hegytetőn fantasztikus levegő, én meg hát szeretem az ilyen vidámpark-hangulatú billegő, instabil dolgokat, repülésnél is a felszállás a kedvencem. Ez volt a legdrágább programunk egyébként 20 márkáért, ami a retúr jegy ára volt, de ez még így is csak nagyjából 3300 forint és számomra nagyon megérte. Imádtam a felhőkbe burkolt hegycsúcsok látványát…

 

Fenn sétáltunk egy kicsit, megnéztük az 1984-es téli olimpiai játékokból hátramaradt bobpálya romjait. Az ország természeti adottságainak köszönhetően kitűnő egyébként síelésre. Az egyetlen para, ami a kirándulásokat illeti, hogy még mindig fennáll a taposóaknák veszélye, szóval kijelölt útvonalakról nem érdemes letérni.

 

Étel-ital

Az első napon egy csevapot ettünk, mert ez az ami mindenhol megtalálható. Én ugyan ettem már korábban Horvátországban, de az itteninek talán kicsit más volt a fűszerezése.

Egyébként a bosnyák gasztronómia nem véletlenül nem világhírű. Nem azt mondom, hogy nem ettem jókat. Sok a török hatás, megvannak a tipikus, tulajdonképpen az egész Balkánra jellemző ételek mint a pljeskavica vagy a burek. Az egyik helyi fogás, amit próbáltam, az a sogan dolma volt, amely tök olyan, mint a töltött paprika, csak hagymába kerül a hús. Van egyfajta gulyás-interpretációjuk nekik is, én ezt nem kóstoltam, de a barátnőmnek ízlett. Illetve egyik este nagy lakomát csaptunk, berendeltünk egy kétszemélyes tálat, amin steak volt és bárány köretekkel, szószokkal. A bárányra azt mondta a pincér, hogy hagyományos bosnyák recept – én nem vitatkoztam, a lényeg, hogy finom volt. Szóval nem azt mondom, hogy nem finomak az ételek, de annyira nem különlegesek számomra.

Sörből szívből ajánlom a Sarajevsko nevű helyi márkát, ami hihetetlenül olcsó, kocsmában 2 márka, boltban a dobozos 0,9 (szóval kb. 160 forint) és egyáltalán ne egy Arany Ászok-színvonalat képzeljünk el, ez egy nagyon is korrekt sör. Nekem ízlett a szűretlen és a Premium HS verzió is.

A bazári forgatagban nem tudtam nemet mondani a baklavának. Tudom, itthon is könnyen beszerezhető, de azért ez mégiscsak finomabb volt, mint a Pizza Kinges. 

Na de jöjjön a kedvencem, a kávé. Nem kicsit vagyok kávéfüggő, ami azt illeti és mikor megláttam, hogy milyen kedves kis módon szolgálják itt fel a hagyományos bosnyák kávét, teljesen megvettek. A kávé a džezva nevű hosszú nyakú dologban fő és érkezik kerámiacsészével és édességgel, a zselés állagú lokummal. Még véletlenül se mondd, hogy olyan mint a török kávé – bár hasonlít, mégis más eljárással készül. Az igazi bosnyák kávé tetején sűrű hab van. Mielőtt kiöntöd a kávét, kiskanállal le kell kicsit szedni a habból, hogy későbbre is maradjon, ne öntsd ki az egészet – ugyanis 2 csészényi kávé van az edénykében. Az interneten azt írják, hogy ahelyett, hogy beletesszük a cukrot, tegyünk egy kis darab kockacukrot a nyelvünk alá és a szánkban keverjük össze az ízeket. Engem mondjuk ez a veszély nem fenyeget, mert sosem iszom cukorral a kávét. A kiöntést nem tudom, hogy lett volna szakszerű kivitelezni, mivel a džezva alján ott a zacc és jön a kávéval együtt… Lehet valami hibádzott a folyamatból, nem tudom. Nekem, aki az eszpresszót szereti, kicsit híg volt, az íze érdekes, elég szokatlan. De ez a tálalás a kis rituáléval imádni való, szeretem megadni a dolgok módját. 

Hírdetés