Na, még mindig olyan jó az a home office? Mikor március elején írtam egy összefoglalót otthoni munka témában, még nem gondoltam, hogy az élet, amit elkezdtem kialakítani magamnak fenekestől felfordul, és az albérletből – és az „irodámból – börtön lesz.
Mi változott?
Nos, bezártak a kávézók, a könyvtár, majd jött a kijárási korlátozás. Az, hogy heti egyszer máshonnan dolgoztam nagyon jót tett, de most, hogy tényleg csak az albérletnek csúfolt lyukra korlátozódott az életterem, így már kicsit bajos. A bejegyzés címe akár lehetne Feljegyzések az egérlyukból is. Arról nem is beszélve, hogy a munkáim igencsak megcsappantak, az ügyfélszerzés lehetősége kb. a nullával egyenlő, de a jó hír az, hogy ezt már félig-meddig orvosoltam, és a KATÁ-n meg kaján kívül nem kell most másra pénzt kiadni. Ez most ilyen, a szabadúszó élet nehézségeire is kitértem abban a bejegyzésben, de keresem a lehetőségeket.
Két-három hétig eléggé magam alatt voltam. Egy jobb pillanatomban írtam meg az utazós bakancslistám például, és ezekben a jó pillanatokban tényleg tök pozitív vagyok és elhiszem, hogy már nem tart sokáig. Aztán ahogy lett egy új munkám, egyre jobb lett a kedvem, szépen elmúlt a nyomás, amit a mellkasomban éreztem és kezdtem meggyőzni magam, hogy pozitívan is ki tudok ebből jönni, de ahhoz oda kell tennem magam. A mentális jóllétem érdekében kimegyek néha a Városligetbe és virágokat fotózok. Legalább ez közel van.
Hálás vagyok
Igen, a szarságok ellenére baromi hálás vagyok. Sok mindenben akadályoz a vírus, de nem kellett teljesen szakmát váltanom, vagy egyik napról a másikra lehúznom a rolót. Eddig is itthonról dolgoztam, nem kellett komolyabban átszervezni az életem, csak egy kis leleményességre volt szükségem, ami azt hiszem, meg van bennem.
Rájöttem, hogy szeretek dolgozni. Ezt korábban nem gondoltam így… kínlódás volt, vártam a hétvégéket, állandóan vártam valamit: bementem 8-ra, vártam az első kávét… majd a másodikat… majd az ebédszünetet… majd azt, hogy végre kicsekkolhassak és húzhassak haza. Most pedig pár teljesen munka nélkül töltött nap után hiányzott. Még egy boltba is jelentkeztem dolgozni: a Viberen megtartott állásinterjún a hölgy meglepve kérdezte, hogy az én hátteremmel hogyhogy eladóként szeretnék dolgozni. De hát valami kell és nem csak azért a rohadt pénzért, én akkor érzem jól magam, ha produktív vagyok. Szerencsére aztán jött egy munkalehetőség, amit teljesen online tudok végezni, azért a szívem mélyén nem szívesen ülnék most BKV-ra, de ha nem lenne más választásom, akkor természetesen megtenném.
Hálás vagyok, amiért nem vagyok öreg, nem most várok babát, nem vagyok beteg, és nem kisgyerekekkel vagyok egy panelbe bezárva. A bizonytalanság számomra is nehéz, mivel imádok előre tervezni, és most egyszerűen nincs mit írnom az imádott határidőnaplómba, de még mindig sokkal jobb helyzetben vagyok, mint mások, ezért nem szeretnék panaszkodni.
És amiért a leginkább hálás vagyok: valamit beindított bennem ez a szitu és sok új tervem s ötletem született a jövőre nézve. És nagyon jó érzés ezekkel foglalkozni. Ide tartozik a blog átköltöztetése, ami jó pár óra munka volt, de nagyon élveztem.
Karantréning, karanténkihívás, kultúrkarantén…
Nem iratkoztál még be egy kurzusra sem és nem csatlakoztál egy kihíváshoz sem? Megnyugtatlak: nem történt semmi baj. Felmész az internetre és zúdul az emberre ez a rengeteg információ, most hirtelen mindenki meg akarja váltani a világot, vagy pedig 100 féle módszert ajánl arra, hogyan váltsd meg a világot…
Nekem kicsit ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Aki simán tud dolgozni otthonról, annak nem feltétlen szabadult fel sok ideje, aki pedig gyerek mellett dolgozik, annak végképp nem (de lehet, hogy kedve meg lenne hozzá). Akinek hirtelen sok ideje lett, annak ez az időszak tényleg jó lehetőség lehet megtanulni valami újat, megcsinálni eddig halogatott dolgokat, de szerintem ez csak akkor működik, ha belülről jön a késztetés, különben nem sokáig tart a kezdeti lelkesedés. Kicsit nagy most a zaj az interneten, és tök jó, hogy virtuálisan bejárhatunk múzeumokat meg elérhetővé váltak színdarabok, de nem biztos, hogy az egész napos monitorbámulás után az a legjobb, ha tovább bámuljuk. Mondom ezt én, aki szintén bűnös ebben és itt pötyög, mert elismerem, szabadidős célból is sokat lógok a neten, NYILVÁN, de én inkább offline tevékenységek keresését propagálnám. De mondom, én sem állok jól ebben sajnos.
Én magam elkezdtem tanulni új dolgokat és a témában cikkeket olvasni, videókat, podcastokat fogyasztani… ez olyasmi, ami ott motoszkált a fejemben már egy ideje, de halogattam az egyetem miatt. Engem valamelyest az a felismerés motivál a tanulásban, hogy most azok jönnek ki jól ebből a szituból, akik rugalmasak, gyorsan alkalmazkodnak. Hiába van egy jó szakmám, most én se nagyon kellek senkinek. Ezért szeretnék új dolgokat magamra szedni és jobban bebiztosítani a jövőmet. Sajnos ezzel is az a baj, hogy az egyik dolog szüli a másikat, egyre több érdekes dolgot találok magamnak, amivel foglalkozni lehetne és elveszítem a fókuszt a bőség zavarában. De igyekszem például azt az időt erre fordítani, amit mondjuk közösségi média felületek görgetésével töltenék és 10 perc pótcselekvés helyett inkább elolvasok egy szakmai cikket.
Azonban vannak napok, amikor nem csinálok semmi új, világmegváltó dolgot és megengedem magamnak, hogy semmitmondó vlogokat nézzek és fetrengjek. Ha nem ostorozom magam emiatt, hanem adok magamnak egy napot, és megengedem magamnak hogy nyűgös, frusztrált és kedvetlen legyek, akkor a következő nap újult erővel vetem magam megint a dolgokba. Ez egy lelkileg és mentálisan is megterhelő szituáció, szerintem most szabad kicsit szenvedni és elengedni a dolgokat.
Karanténkenyér
Oké, be kell, valljak valamit, azért egy nagyon tipikus karantevékenységet elkezdtem, méghozzá kovászt nevelni. Nem azért, mert nem kapni élesztőt, hanem mert már rengeteg előnyét olvastam a hosszan érlelt kovásszal készült pékáruk és a fermentált ételek fogyasztásának és azt gondoltam, hogy most vagy soha. Szeretek főzni, de sütni nem szoktam, ezért most úgy gondoltam, szintet lépek háziasszonyi mivoltomban.
A konyha egy olyan hely, ahol jól érzem magam, annak ellenére, hogy a „nőnek a konyhában a helye” típusú felfogás heves tiltakozást vált ki belőlem. Mégis szeretek a konygában matatni, valószínűleg azért (is), mert addig is offline vagyok. Pár óra gép előtt ülés után nekem nagyon jól esik elmosogatni és közben hallgatni valamit. Szerintem én vagyok az egyetlen ember a világon, aki szeret mosogatni.
Szóval, elkezdtem kovászt nevelni és a nevelés tényleg tökéletes szó rá. Ez tényleg egy élő dolog. Az uram azt mondta, hogy olyan mintha lenne egy háziállatom, de inkább kisbabához lehet hasonlítani: sokat eszik és alszik. Bizonyám, nekem kell figyelnem, hogy mikor éhes és megetetnem. Egy gyereknek természetesen név is kell, úgyhogy az enyém Ábel lett. Nevetséges, de jó érzés a saját, eléggé korlátozott lehetőségeim kiaknázása és a legalapvetőbbekre leszűkült igényeim kielégítése mellett valamiről (valakiről) gondoskodni, ha már növényeim nincsenek.
A távmunka a jövő?
Most, hogy egyik napról a másikra szinte minden irodai/szellemi munkáról bebizonyosodott, hogy elvégezhető anélkül is, hogy fizikailag jelen lenne az ember. Digitális nomád és freelancer körökben gyakran szó esik arról, hogy ez a jövő, és egyre több cég tér él majd a távmunka lehetőségével. Nyilván, nem egy ilyen radikális intézkedésre számított senki, aki hasonló gondolatokat fogalmazott meg és az is egyértelmű, hogy ez csak az irodai munkákra vonatkozik. Az oktatást nem merem ide írni, mert tudtommal e téren még vannak lyukak a sajtban.
Azt is tudom, hogy nem mindenki olyan habitusú, mint én, aki tényleg szeret egyedül lenni, ezért megkérdeztem az Instagram-követőim, hogy élik meg az otthoni munkát.
A legtöbb válaszadóm inkább pozitívan éli meg, el tudja képzelni hosszabb távon is a home office-t és a helyfüggetlen munkavégzést. Nehézségeknek a következő dolgokat írták:
„Otthoni környezet és a munka összemosódik”
„Nem annyira hatékony a kollégákkal való kommunikáció”
„Hiányzik néha a személyes kontakt”
„Nincs rendszer”
„Nem tudom időben kikapcsolni a gépet”
Hogy ez lenne tényleg a jövő, azt nem tudom megmondani, de ezután elképzelhetőnek tartom, hogy lesz nagyobb elmozdulás a távmunka felé és kicsit átalakul a munka világa. Normál esetben ez egy hosszabb folyamat lett volna, de most kénytelenek vagyunk ebből kihozni a legtöbbet. Ami szerintem nem feltétlenül az, hogy egész nap pörögsz a panel közepén mint egy búgócsiga, fényesre nyalod a lakást, mindent kiselejtezel, részt veszel mindenféle kihívásban és elvégzel egy egyetemet is. De ha van erre erőd és energiád, akkor emelem kalapom.
sznyezsinka 