Az idei nyár nálam nem bővelkedett túl sok izgalomban, nem vettem a nyakamba az országot, és nem sikerült eszméletlenül megtámogatnom a dübörgő hazai turizmust. Ez most egy ilyen melósabb év, igazából nem is baj, hogy pont egybeesik a vírusos hercehurcával: így több szempontból nehéz és megterhelő, azonban kevésbé fáj, hogy nem tudok menni szabadon, ahova csak szeretnék. Szerencsére akadtak lelassulós napok, 1-1 kisebb kirándulást sikerült bepasszírozni a menetrendbe. És hogy mi volt a közös ezekben? Nem csak Szlovéniában, de Magyarországon is tóparthoz köthető élményektől kaptam idén a legnagyobb löketet.
Tisza-tavi sétány
Ez a hely engem teljesen elvarázsolt. Innen nem messze vendégeskedtünk, így jött az ötlet, hogyha már amúgy nem gyakran járunk az Alföldön, nézzünk meg valamit. Körülbelül 2 perc guglizás után tudtam, hogy ez lesz a nekünk való program. Poroszlón egyébként megtalálható még a Tisza-tavi Ökocentrum, amely amolyan édesvízi Tropicarium, és a Tisza-tó élővilágát mutatja be. Ide most nem mentünk be, és biztos vagyok benne, hogy számomra közel sem lett volna akkora élmény, mint a sétány.
Szimpatikus diákfiúk visznek be csónakkal gyakorlatilag a Tisza-tó közepére, ahol pallókon lehet végigsétálni több útvonalon. A pallók lágyan susogó nádasok, békalencsék, vízililiomok és megannyi tavi növényfaj között vezetnek, melyekről kis táblák adnak információt. A pallókon eljuthatunk több madárvártához, egy kisebb szigetre és egy kilátóba is. A madárvárta volt a kedvencem, itt volt egy jó negyed óránk, mielőtt más (olykor igen hangos) látogatók is betoppantak volna, és több fajt is meg tudtunk figyelni, köztük egy gémet (azt hiszem, egy távcső elkélt volna). A látogatók szerencsére elég jól szétszóródtak, így igazán csendes és idilli volt az egész sétány-élmény.
Hazafele pedig Thy Catafalque Alföldi kozmoszát bömböltetve, a szénabálák és napraforgó táblák között repesztve elkapott egy nosztalgikus érzés. Eszembe jutottak a Jászságban töltött nyaraim, és megfogadtam, hogy imádott hegyeim meghódítása mellett ismét több figyelmet fordítok az Alföldnek, mint időm engedi.
Mátra-Sástó
Ó, igen. Egész nyáron ezen izgultam, hogy legalább ez összejöjjön. Ez a nyár semmit sem ért hajnalig tartó Budapest Parkos bulik nélkül, meg hát az egész élet mit sem ér számomra élőzene nélkül, így az utolsó reményem a Fekete Zaj volt, amit végül sikerült a korlátozásokkal együtt megtartani. Bár csak magyar zenekarok léptek fel, így is remekül sikerült ez a hosszú hétvége, ami nem csak a zenének és a jó társaságnak, de a Sástó környezetének is köszönhető. A fesztiválon egyébként olyan szinten központi elem a tó, hogy bár a kemping és a fesztivál területén kívül helyezkedik el, itt is vannak fellépések és egy installáció is helyet kapott a Kacsatónia fantázianevű kis szigeten. Vicces nézni, hogy az egyszerű kirándulók mennyire meglepődnek ezen, meg amblokk a fesztiválozó, feketeruhás embereken.
Azt szeretem a Fekete Zajban, hogy mindig megismerek valami újat, és mindig kicsit kibillent a komfortzónámból. Sokszor beesek olyan koncertekre, amikre egyáltalán nem terveztem menni, aztán a legjobbak közé tartoznak. Ez olyasfajta felfedező élményt jelent számomra, mint mikor utazás alatt a betervezett látnivalók sorát megszakítja valami, amiről korábban nem tudtam, de nagyon megtetszett. Idei abszolút kedvenceim: iamyank, VHK, Black Nail Cabaret, Polldarier, Psychedelic rainbow warrior peace force, Man+Machine, Oaken, Sear Bliss. Nem zenei élmények közül pedig a Keanu Reeves-színező egy Mort Subite társaságában, carbonara kotyvasztás kempingfőzővel és kotyogós kávé iszogatása a tóparton.
A Sástó egyébként Magyarország legmagasabban fekvő tava.
Balaton
Mondanám, hogy nekem a Balaton a Riviéra, de kicsit ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban. Ha nem lennének balatoni nyaralóval rendelkező barátaink, hát, nem valószínű hogy idén a tó közelébe mentem volna, legalábbis nyáron biztosan nem. Nagyon nem tetszik az, ami a Balaton körül megy, konkrétan az, hogy mindenhol óriási hotelek épülnek, írtjuk a természetet, és magánkézbe kerül minden… az árakról nem is beszélve. De tény, hogy semmi sem fogható a balatoni naplementékhez és ahhoz az igazi Balaton-szaghoz. A déli parton töltött kiruccanások után, ha minden igaz, az északi partot is meglátogatom még idén, ha a COVID is úgy akarja.
Idén a Badacsony látványában gyönyörködhettem lubickolás közben. Az egyik legjobb dolog besétálni addig, amíg végre nyakig ér a víz (a déli part esetén ez ugye nem kis táv), és csak úgy lenni, távol a többiektől, aztán pedig egy jót iszogatni, játszani az egyszerű, mindenfajta luxust nélkülöző nyaralóban: nálam a Balaton sosem többcsillagos szállodai puccos élményről, hanem a lehető legjobb értelemben vett egyszerűségről szól. És még véletlenül sem egy celeb pár túlhájpolt kisboltjáról.
Naplás-tó
Van itt Budapest szélén, a városhatárnál egy hely, ahová a helyieken kívül szinte senki sem jár, ahol már abszolút úgy érezheted, hogy nem is a fővárosban vagy. Ez a Naplás-tó és annak mocsaras vidéke. Ez egy mesterséges tó, amelyet a Szilas-patak árvízvédelmi tározójaként szolgál, azonban gazdag élővilággal rendelkezik, egyik legértékesebb faja a mocsári teknős. Nekem még sajnos nem sikerült megfigyelnem őket, de feltett szándékom addig járni a tóhoz, amíg ez meg nem történik. Sajnos sok más fajhoz hasonlóan a mocsári teknős is veszélyeztetett: sokan úgy gondolják, hogyha ráunnak az ékszerteknőseikre, azt akárhol el lehet engedni. Igen ám, csak az idegen, nem őshonos fajok kiszorítják a helyi élőlényeket, erre számos példa ismert a világ minden táján.
Sajnos a közeli forgalom, a zaj, a “mindent be akarunk építeni” ismerős története nagyon kedvezőtlen hatással van a helyi fajgazdagságra. Kellemesen el lehet itt tölteni pár órát, én mindig nagyon jól érzem magam, de közel sem vadregényes. A Naplás elnevezés a „napolásra”, vagyis az idő eltöltésére, elvesztegetésére utal. Ez a hely pont ennyit tud, de azt nagyon jól. A nem rég felröppent hírrel kapcsolatban, miszerint kilátót terveznek építeni a tó környékére, viszont hogy is mondjam, nem éppen pozitív érzéseim vannak.
A meglepetés: Orfűi-tó
Annyi volt meg nekem erről a helyről, hogy Fishing on Orfű, pedig annál jóval többet ad, ha rászán az ember 1-2 napot. Nulla elvárással érkeztem, boldogan távoztam, elégedettségemet pedig a Baranya megyei élményeket összefoglaló bejegyzésben fogom bővebben taglalni.
Amit a Balatonról nem tudok elmondani, Orfűről viszont igen: végre úsztam egy jót. Ugyanis már a szabadstrand lépcsőjén bemászva mellkasig ér a víz, és a bójáig se kell elmenni ahhoz, hogy ne érjen le. Egyetlen étterem és vízibicikli kölcsönző várja a strandolókat. A mély víztől, a tavat körülölelő domboktól, a visszafogottabb emberi építményektől Orfű sokkal természetközelibb. Itt nincs óriáskerék, hangos mulatószene a kajáldában, végtelen bazársor és fizetős wc, tehát azok a dolgok, amiktől hülyét kapok egy strandon (és mindenhol máshol). Ide bármikor szívesen visszatérnék és csobbannék egyet.
sznyezsinka 
Egy gondolat “A nyugalom szigetei: 5 tó Magyarországon, 5 jó élmény 2020-ban” bejegyzéshez