A nyugalom szigetei: 5 tó Magyarországon, 5 jó élmény 2020-ban

Az idei nyár nálam nem bővelkedett túl sok izgalomban, nem vettem a nyakamba az országot, és nem sikerült eszméletlenül megtámogatnom a dübörgő hazai turizmust. Ez most egy ilyen melósabb év, igazából nem is baj, hogy pont egybeesik a vírusos hercehurcával: így több szempontból nehéz és megterhelő, azonban kevésbé fáj, hogy nem tudok menni szabadon, ahova csak szeretnék. Szerencsére akadtak lelassulós napok, 1-1 kisebb kirándulást sikerült bepasszírozni a menetrendbe. És hogy mi volt a közös ezekben? Nem csak Szlovéniában, de Magyarországon is tóparthoz köthető élményektől kaptam idén a legnagyobb löketet.

“A nyugalom szigetei: 5 tó Magyarországon, 5 jó élmény 2020-ban” olvasásának folytatása
Hírdetés

Visszatérés az isteni tóhoz: Szlovénia, Bohinj

Isten földet adott az embereknek, azonban munkája befejeztével rájött, hogy megfeledkezett egy kis közösségről, akik csendesen vártak a részükre, nem követelőztek úgy, mint a többi ember. Isten meg akarta jutalmazni őket szerénységükért és türelmükért, ezért úgy döntött, hogy nekik adja a legszebb földet, azt, amelyet eredetileg saját magának különített el. Ez a gyönyörű hely Isten után a Bohinj nevet kapta.*

*szláv nyelveken Isten neve Bog/Boh

“Visszatérés az isteni tóhoz: Szlovénia, Bohinj” olvasásának folytatása

Budapesti programok új szemmel: városnézés, japánkertek, kirándulás, gasztro

Mától két hetes karantén nélkül lehet utazni az Európai Unió országaiba, azonban ezzel a bejegyzéssel még szeretnék kicsit visszatekinteni az elmúlt időszakra. Én eddig is igyekeztem az országot felfedezni, belföldön túrázni, azonban ez majdnem olyan volt, mint külföldre menni: csak nem az ország elhagyása volt a cél, hanem egyfajta kiszakadás Budapestről. Most azonban ebben a lelassult üzemmódban sikerült ismét kicsit turistává válnom a saját városomban – ahol máskor egyébként mindig történik valami – és ismét felfedezni a város azon szépségeit, amelyeket vagy nem ismertem korábban, vagy elmentem mellettük.

“Budapesti programok új szemmel: városnézés, japánkertek, kirándulás, gasztro” olvasásának folytatása

Utazós bakancslistám: néhány hely, ahová el szeretnék jutni egyszer

Hát nekem meg mi bajom van, hogy tombol a koronavírus, mindenki karanténba került #maradjotthon, meg tolja a home office-t, erre kijövök egy ilyen blogbejegyzéssel? Hát nem szégyellem magam, hogy ilyen „first world problem” témakörrel jövök világjárvány idején? Hogy tudok most ilyesmire gondolni?

“Utazós bakancslistám: néhány hely, ahová el szeretnék jutni egyszer” olvasásának folytatása

Új kedvenc országom van? Avagy egy hétvége Szlovéniában

Az előző bejegyzésben már pedzegettem, hogy 1-2 napos, hétvégi utazás esetén nem tervezünk repülni, inkább a környező országokban és belföldön lófrálunk, hiszen van BŐVEN mit megnézni. Részben emiatt esett a választásunk Szlovéniára, és azt kell, hogy mondjam, teljesen odáig vagyok ezért a kis országért és már holnap visszamennék.

“Új kedvenc országom van? Avagy egy hétvége Szlovéniában” olvasásának folytatása

Tényleg az számít, hogy hány országban jártál?

Szeretem az Instagramot. A kreatív, vizuális típusok Mekkája – meg a magamutogató embereké. Tudom, divat szidni, de én úgy vagyok vele, hogy még mindig én válogatom meg milyen tartalmakat fogyasztok és kiket követek. Ha valaki/valami rossz érzést kelt bennem akkor szimplán továbbállok. És akkor térjünk a poszt témájára: az én profilom kevesebb, amiért nem járok folyton egzotikus helyeken és kevesebb, mint 20 országban jártam?

“Tényleg az számít, hogy hány országban jártál?” olvasásának folytatása

Kéktúra 17. szakasz: Nagymaros – Nógrád

Múlt héten megcsináltuk a Kéktúra börzsönyi szakaszát Nagymarostól Nógrádig. 40 km, úgy döntöttük hogy egy szálláson alvással lenyomjuk két nap alatt. Nos, már az eleje viccesen indult, mert a Julianus kilátóhoz felfelé vezető szakaszon sártenger volt és csúszkáltunk össze-vissza a hegyen. A kilátóig nagyjából nem találkoztunk senkivel, csupán megállapítottuk, hogy kissé kiestünk a formánkból. Fenn azonban gyönyörű kilátás tárult elénk a Duna-kanyarra és elláttunk a visegrádi várig is.

“Kéktúra 17. szakasz: Nagymaros – Nógrád” olvasásának folytatása

Kedvenc helyeim Magyarországon 2019

Jöjjön egy hármas lista az idei kedvenc belföldi élményeimről. Az egész világot látni akarom, közben egy élet nem elég még arra sem, hogy Magyarországot rendesen bejárjam. Igenis rengeteg felfedezni való van itthon is, legyen szó városnézésről vagy természetjárásról. Örülök, hogy egyre többet sikerül itthon is kirándulnunk, nézelődnünk és úgy néz ki, megtaláltuk a megfelelő úti társakat is hozzá. Íme három kiemelkedő hely, a teljesség igénye nélkül.
 

“Kedvenc helyeim Magyarországon 2019” olvasásának folytatása

Hosszú hétvége Berlinben – Na de miért Berlin?

Szűk fél napunk maradt az utolsó napon. Komótosan megreggeliztünk, majd bevonatoztunk először az Alexanderplatz környékére szuvenírt vadászni. Majd realizáltuk, hogy tényleg zárva van szinte minden, ezért úgy döntöttünk, hogy ismét átmegyünk a keleti oldalra és ott bóklászunk még kicsit, onnan úgyis már közelebb van a Schönefeld reptér.

“Hosszú hétvége Berlinben – Na de miért Berlin?” olvasásának folytatása

Hosszú hétvége Berlinben: 2. nap

Charlottenburgban, ahol a szállásunk volt tényleg minden sarokra akadt egy (ha nem több) kávézó. Ez volt az első olyan utunk, ahol nem bújtuk folyton a Tripadvisort étel és ital után, mert nagyon adta magát mindkettő.
“Hosszú hétvége Berlinben: 2. nap” olvasásának folytatása