Hosszú hétvége Berlinben: 0. és 1. nap

Miért épp Berlin?

Hát az úgy volt, hogy kedves párommal egész nyáron belföldön nyaralgattunk, többnyire barátokkal közösen és csupán az évfordulónkat töltöttük kettesben, ezért kitaláltuk, hogy a novemberi hosszú hétvégén elutazunk külföldre olcsón, okosba’. Igazából elég hamar megegyeztünk abban, hogy Berlin lesz az úti cél: egész évben találni olcsó repjegyet, érdekes város tele történelemmel és ki akartuk deríteni, van-e olyan az éjszakai élet mint Budapesten. Hála annak, hogy a második legutáltabb fapados légitársaság szponzorálta a félmaratonomat, egész okosan összehoztuk a repjegyeket az ünnep ellenére is, szállásnak lefoglaltuk a legolcsóbb hostelt amit találtunk szeptemberben és onnantól kezdve már csak számolni kellett, hányat kell még aludni… “Hosszú hétvége Berlinben: 0. és 1. nap” olvasásának folytatása
Hírdetés

Ausztria: Medve-szurdok és kempingezés a Raxnál

A Balkán után a patinás osztrákok felé vettem az irányt, immáron a “tátrás” társasággal. Kicsit nyögvenyelősen sikerült ezt a kirándulást megszervezni, de végül húsvét helyett július 13-án útnak indultunk. Egy ideig még szó volt róla, hogy lenézünk Rockmaratonra pont ezen a napon, de végülis csak a sátrazás stimmelt – jó pár kilométerrel odébb.

“Ausztria: Medve-szurdok és kempingezés a Raxnál” olvasásának folytatása

Bosznia és Hercegovina 3. Kirándulás Mostarba

Szarajevó nem nagy város, 2,5-3 nap alatt nagyon kényelmesen bejárható, ezért úgy döntöttünk, hogy egy napot eltöltünk Mostarban is. Nem aludtunk ott, csak jöttünk-mentünk, de azt gondolom, nagyon megérte és talán ez volt a kedvenc napom a kirándulás alatt.
Úgy jött ki a menetrend, hogy odafelé a busz volt számunkra a megfelelő. Már jártunk az állomás környékén, szóval nagyjából tudtuk hova kell menni, persze aznap reggel még kellett egy kis útbaigazítást kérni. Vicces, mikor én beszélek angolul, a bódéban ülő néni meg bosnyákul nyomja nekem és mutogat valahova a távolba. A lényeg annyi, hogy volt egy buszmegállószerű nagy placc, de a rendes buszpályaudvarhoz kicsit tovább kellett sétálni. Megvettük a jegyet (17 KM), majd ahhoz, hogy kijussunk a peronokhoz, le kellett olvasni a jegyekhez tartozó vonalkódot a forgókapuknál – ezt csak azért írom le, mert a mostari vasútállomásnak szöges ellentéte ez a rendszer.
Beálltunk a megfelelő peronhoz, mivel egy másik városból jött a buszunk, nem volt meglepő, hogy késett. Rajtunk kívül volt még egy finn páros, akik kicsit tanácstalanul megkérdezték, hogy biztos innen indul a busz? Meg persze ázsiaiak, mert nincs utazás ázsiai turisták nélkül.

“Bosznia és Hercegovina 3. Kirándulás Mostarba” olvasásának folytatása

Bosznia és Hercegovina 2. Szarajevó vidám arca

Az előző, depresszívebb bejegyzés után szeretnék rávilágítani, hogy bár valószínűleg mindenki ezekre a dolgokra asszociál a várossal kapcsolatban, Szarajevó nem csak a háborúval és a merénylettel egyenlő. 
“Bosznia és Hercegovina 2. Szarajevó vidám arca” olvasásának folytatása

Bosznia és Hercegovina 1. Scream for me Sarajevo

Nagyon szerettem volna már valahova elutazni és mint láttátok, Brno nem volt rossz, de nem adott annyi impulzust valahogy. Utólag rájöttem, hogy el kellett volna jönni hamarabb és út közben bemenni Pozsonyba is szétnézni, de hát az ember mindig utólag okosabb. Vágytam már egy olyan utazásra, ami kicsit jobban kibillent, újabb perspektívákat ad, viszont az teljesen véletlenül dőlt el, hogy Szarajevóba megyek és az is, hogy kivel.
“Bosznia és Hercegovina 1. Scream for me Sarajevo” olvasásának folytatása

Föld alatti alagutak és gasztro – Brno 2.

Szombat reggel némi torokfájással keltem. Ez így nem lesz jó, gondoltam, kezdek lerobbanni. Én, aki mindig egészséges vagyok. A reggelt egy megfázás elleni itallal indítottam, majd kitaláltuk, hogy elmegyünk bruncholni. Ezt már EZER éve terveztük, de otthon valahogy nincs szívem pénz kiadni egy rántottáért. Meg igazából ritkán vagyunk mindketten úgy otthon, hogy egy ráérős reggelit csapjunk. 11-re ügyesen odaértünk a helyre és pont 11-ig volt reggeli, de szerencsére még felvették a rendelésünk. Nagyon kedves kis kávézó volt, a kaja finom – nyilván, azért el tudják készíteni a rántottát máshogy, mint én.

“Föld alatti alagutak és gasztro – Brno 2.” olvasásának folytatása

Kéktúra 14. szakasz és elmélkedés a belföldi utazásról

Elkezdtünk egy újabb projektet, ami enyhíteni fogja valamelyest utazási vágyaimat két külföldi desztináció között. Egyébként is célom volt többet utazni Magyarországon belül is, az utóbbi 1-2 évben rájöttem, hogy tökre szeretek túrázni.

“Kéktúra 14. szakasz és elmélkedés a belföldi utazásról” olvasásának folytatása

I’ve been called by the mountain

Most leírhatnám hogy jaj de jó, itt voltunk meg ott voltunk és milyen szép volt. De igazából nem akarom. Azt szeretném leírni, hogy számomra ismét értelmet nyert az igencsak közhelyes “legyőzni önmagad” kifejezés, mert hogy tényleg ez történt.

“I’ve been called by the mountain” olvasásának folytatása

Horvátország főszezonban, minél olcsóbban

Sokat gondolkoztunk azon, hova menjünk idén nyaralni és volt körülbelül ezer variáció amit körbejártunk és végül elvetettünk. Aztán némileg módosítottuk a legeslegelső tervünket és ahhoz tértünk vissza.
 

“Horvátország főszezonban, minél olcsóbban” olvasásának folytatása