Visszatérés az isteni tóhoz: Szlovénia, Bohinj

Isten földet adott az embereknek, azonban munkája befejeztével rájött, hogy megfeledkezett egy kis közösségről, akik csendesen vártak a részükre, nem követelőztek úgy, mint a többi ember. Isten meg akarta jutalmazni őket szerénységükért és türelmükért, ezért úgy döntött, hogy nekik adja a legszebb földet, azt, amelyet eredetileg saját magának különített el. Ez a gyönyörű hely Isten után a Bohinj nevet kapta.*

*szláv nyelveken Isten neve Bog/Boh

Hírdetés

Introvertáltként a világ – Így született @sznyezsinka

Cukor, só és minden mi jó… ezekből az összetevőkből akarták megalkotni a tökéletes kislányokat. De Utonium professzor véletlenül a kotyvalékba kevert még egy alkotóelemet: egy nagy adag bánatot. Így született meg… hát… én.

Karantélmények: elmélkedés a négy fal között és új projektek

Na, még mindig olyan jó az a home office? Mikor március elején írtam egy összefoglalót otthoni munka témában, még nem gondoltam, hogy az élet, amit elkezdtem kialakítani magamnak fenekestől felfordul, és az albérletből – és az „irodámból – börtön lesz.

Utazós bakancslistám: néhány hely, ahová el szeretnék jutni egyszer

Hát nekem meg mi bajom van, hogy tombol a koronavírus, mindenki karanténba került #maradjotthon, meg tolja a home office-t, erre kijövök egy ilyen blogbejegyzéssel? Hát nem szégyellem magam, hogy ilyen „first world problem” témakörrel jövök világjárvány idején? Hogy tudok most ilyesmire gondolni?

Home office, szabadúszás, vállalkozás, avagy pizsiben ülök itthon egész nap?

2019. augusztus 21-én elkezdődött az új életem: egy olyan élet, amire már nagyon-nagyon vágytam. Azt hiszem, 14 évesen találtam ki, hogy fordító és tolmács leszek, ebből az előbbi valósult meg, mivel rájöttem időközben, hogy a tolmácsoláshoz valami ufó aggyal kell rendelkezni, meg amúgy is jobban szeretem a szövegeket, mint face-to-face prezentálni. Egy időben idegenvezető is szerettem volna lenni, bár nem tartott sokáig ez a fellángolás: egészen pontosan az első angliai utamig, ahol rájöttem, hogy én vagyok az utolsó ember a földön, akinek türelme lenne egy 40 fős csoportot terelgetni, ráadásul az emberek fele oda se figyel rád rendesen. Azóta egyébként idegenvezetői ambícióim megmutatkoztak egy-egy ritka alkalommal, mikor couchsurfingen összeszedtem egy ukrán majd egy amerikai csajt és kalauzolgattam őket Budapesten. Majd Moszkvában összeszedtük egymást Romannal és Nastyával, akiknek szintén tudtam itthon újat mutatni, mikor Moszkva után Budapesten is találkoztunk.

Immár eltelt több mint félév, és szeretném kicsit összegezni az eddigi tapasztalataimat.

Tényleg az számít, hogy hány országban jártál?

Szeretem az Instagramot. A kreatív, vizuális típusok Mekkája – meg a magamutogató embereké. Tudom, divat szidni, de én úgy vagyok vele, hogy még mindig én válogatom meg milyen tartalmakat fogyasztok és kiket követek. Ha valaki/valami rossz érzést kelt bennem akkor szimplán továbbállok. És akkor térjünk a poszt témájára: az én profilom kevesebb, amiért nem járok folyton egzotikus helyeken és kevesebb, mint 20 országban jártam?

Kéktúra 17. szakasz: Nagymaros – Nógrád

Múlt héten megcsináltuk a Kéktúra börzsönyi szakaszát Nagymarostól Nógrádig. 40 km, úgy döntöttük hogy egy szálláson alvással lenyomjuk két nap alatt. Nos, már az eleje viccesen indult, mert a Julianus kilátóhoz felfelé vezető szakaszon sártenger volt és csúszkáltunk össze-vissza a hegyen. A kilátóig nagyjából nem találkoztunk senkivel, csupán megállapítottuk, hogy kissé kiestünk a formánkból. Fenn azonban gyönyörű kilátás tárult elénk a Duna-kanyarra és elláttunk a visegrádi várig is.

Erről az egész blogolásról avagy mi lesz a bloggal?

Mostanság nem volt bejegyzés mert nem nagyon volt miről, de leginkább azért nem, mert valahogy nem tudtam hova tenni ezt az egész blog dolgot az életemben. Sorra születnek a mindenféle blogok, vlogok, Instagram-oldalak, Facebook-oldalak. Én is követek sok embert, aztán időnként szelektálok és megtartom azokat, akik tényleg érdekfeszítőek. Dübörög az influencer-marketing és rengetegen szeretnének egy szeletet ebből a tortából.

Feet don’t fail me now, take me to the finish line

Nem írtam már két hónapja, pedig lett volna mit. Talán. De most újra itt vagyok és bár fizikai értelemben nem utazott most messzire a sznyezsinka, lelkileg és szellemileg nagy utat jártam be.
Május végén váratlanul nagyon mélyen találtam magam. A munkahelyem névnapi ajándéka egy “kedves” kis ultimátum volt, mire én azzal válaszoltam, hogy elkezdtem új munkát keresni.

Mi a jó abban?

Nem rég egy barátommal arról beszéltünk, hogy milyen idegesítő, mikor valaki megkérdezi egy hobbiddal vagy általad kedvelt dologgal kapcsolatban (általában rosszalló, megvető hangsúllyal) hogy: mi a jó abban?! Nem mondom, hogy én ezt sosem teszem, jelenleg is teljesen értetlenül állok a Bosszúállók körüli őrület előtt. 😀